Repülőgépek II., III. (futójáték)
2004.09.23. 16:23
Felállás vonal mellett, egymás mögött, oszlopban. Jelre a gyerekek - mint a pilóták - berregő hangutánzással indítsák be a motort és karjukat oldalt emelve fussanak szét, egymást ügyesen kerülgetve. Jelre, pl. a villany fel- és lekapcsolásával - fényjelre - álljanak meg, majd fussanak vissza a kiinduló helyre, a vonal mellé, a "hangárba". Győz az, aki pontosan megtalálta a helyét, megjegyezte ki áll előtte, ki mögötte stb.
Változatok - tanácsok
- A hely megtalálásának megkönnyítésére már a futkározás előtt hívja fel az óvónő a gyerekek figyelmét arra, melyek azok a tárgyak, amikhez viszonyíthatják helyüket. Az óvónő maradjon szintén mindig ugyanazon a helyen, hogy hozzá is viszonyíthassák a gyerekek a helyüket.
- Ugyanez párokban történő felállással, vagyis kettős oszlopban egymás mögött felállással.
- Az indulás és érkezés más testhelyzetből is történhet, pl. guggolásból guggolásba.
|