Ha a kisgyerekeknek, a 2-3 éveseknek, verset mondunk, és elégszer ismételjük ahhoz, hogy egy-egy sort vagy kifejezést megjegyezzenek, észrevesszük, hogy a ritmus, a zeneiség ragadja meg őket. Maguknak is mondogatják, néha egyedül, játék közben is. Egész magatartásukon látszik ilyenkor, hogy jó mondogatni, kellemes a felidézés. 4-5 éves korban a gyerek már sokkal többet jegyez meg a versből, sorokat, szakaszokat, sok gyerek egész verseket is. Még mindig a ritmus vezeti, de egyre nagyobb szerepet kap a rím játékossága. 4-5 éves korban kialakul egy sajátos ?mesét hallgató? viselkedésmód. Ha a szülő vagy az óvónő mesélni kezd, a gyerek fölvesz egy bizonyos magatartást, amelyben a figyelmen, a merengésen kívül benne van az is, hogy kilép a hétköznapokból, várja a rendkívülit, a különöset, a csodálatosat. Amikor a felnőtt mesélni kezd megváltozik a hangja, érződik rajta, hogy kilép a valóságból, s egy másik közegbe meg át. Hanghordozásával, gesztusaival, mimikájával, sejtelmességével juttatja kifejezésre, hogy a történet, amelyet elmond, nem játszódhat a megszokott környezetben. S a gyerek könnyen beleéli magát ebbe. 4-5 éves kor körül a gyerek már szívesen lép át a rendkívüliség közegébe, könnyen közlekedik saját valósága és a csodavilág között. Kettős tudattal fogadja be a mesét. A gyerek tudja, hogy a szobában lévő szőnyeg nem repül, hogy a szomszéd kutyája nem szólal meg, s ő semmiféle varázsszóra nem változhat tündérré ? mégis örül, hogy a repülő szőnyeg eljuttatja a hőst céljához, s kétségbeesve várja, hogy a varanggyá változtatott királyfi visszaváltozzék. A mese sokféle elemet tartalmaz. Mítoszok maradványait, népmesei elemeket, társadalmi tapasztalatok áttételeit. Ha és sokféle elemből összeszőtt meséket a gyermeklélektan szempontjából elemezzük, azt látjuk, hogy ezek az elemek és fordulatok megfelelői azoknak a gondolati, indulati, szemléleti vonásoknak, amelyek a lelki fejlődés korai szakaszaiban jellegzetesek: a gyermekinek. Az egyik ilyen motívum az átváltozás. A béka királyfivá, a boszorkány macskává. A gyerek játékában is sok ilyen átváltozás van: pl átváltozik kutyává, aztán repülő kutyává, aztán repülőgéppé. Az átváltozás iránti fogékonyság megfelel annak, hogy a gyermeki gondolkodásban, s így a játékban is minden minden lehet. A meseinek és a gyermekinek egy másik megfelelése az ellentétek kedvelése. A mesében törpék és óriások szerepelnek, jóságos tündér és gonosz boszorkány. Wallon az ellentétek kedvelését fejlődési jelenségnek tekinti. A gyereknek sokáig nincs viszonyítási mércéje a dolgok arányairól. Mindent önmagához viszonyít. Összehasonlítani csak úgy tud, ha egy tulajdonság szélsőséges változatait önmagához méri. Rövid, átmeneti jelenség ez. Hamarosan kialakul egy kétpontú mérce. Csak a szélső pontjai vannak meg. Valami vagy magas, vagy mély; vagy nagy, vagy kicsi; vagy szép, vagy csúnya. A legtöbb mese szerkezetében, stílusában vannak ismétlések. Bizonyos cselekvések újra meg újra visszatérnek a történetben. A verbális fordulatok is ismétlődnek; az átváltozáshoz ugyanazt a varázsigét kell elmondani. De ismétlődnek a mese kötőszövetét alkotó kifejezések is: az Üveghegyen, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a madár sem jár; ismétlődik a kezdet: ?Hol volt, hol nem volt?, s a befejezés: ?Máig is élnek, ha meg nem haltak?. A sorrend révén mindenki előre tudja, mi fog következni. A gyerek várakozással követi a cselekményt. Előre sejti, anticipálja, hogy az egyik szereplő megint befordul majd a keresztúton, megint találkozik egy öregasszonnyal. Számít rá, s amit vár, az bekövetkezik, a várakozási feszültség feloldódik. Gyakori motívum a mesében a veszély és a veszélyből való megmenekülés. A hős hosszú küzdelem után legyőzi a sárkányt, amely őt el akarja pusztítani. A ?veszélybe kerül, de megmenekül? motívum jellegzetes sémája a gyermeki képzeletnek. Amikor a gyerek a fantáziájában kiszínez, felnagyít vagy eltúloz egy történést, szívesen folyamodik ehhez a sémához. Ez annak a gyermeki életérzésnek felelhet meg,hogy nagy legyen, önálló legyen, és kicsisége ne sodorja állandóan veszélybe. Még általánosabb a mesében az elégtétel-motívum. A legkisebb fiú viszi a legtöbbre. A mese világában minden lehetséges. A mesei történést a varázslat irányítja. A mesében mindenkinek és mindennek varázshatalma lehet. Az óvodás gyerek otthonos ebben a világban, fogékony a lehetetlenre, természetes neki, hogy minden szándék megvalósulhat. Játék: Szocializációs technika, mert szerepe: készségek, szabályok begyakorlása indulatok levezetése szimbolizációra ad lehetőséget. A gyermeki játék jellemzői: belülről motivált, önmagáért való (a játék célja maga a játék), ösztönös kettős valóságtudat jellemzi ?mintha? jellegű ? a gyermek úgy tesz, mintha... szabályok nem, vagy csak korlátozottan vonatkoznak rá örömszínezet jellemzi ? az átélés, tevékenység öröme sajátos viselkedéssel jár ? ennek sajátos tudati megfelelője a játéktudat spontán jön létre Játékelméletek: I.Biológiai magyarázatok: állatokkal állít párhuzamot, hiszen az állatok is játszanak, a gyermekjátékokban az emberiség története ismétlődik meg, felesleges energiákat vezet le II.Érzelmi oldalt kiemelő magyarázatok: a játék egyfajta attitűd, mert sajátos hangulata van, funkcióöröm színezi át katarziselmélet: a játék segít megszabadulni a káros törekvésektől pszichoanalízis: a játék lehetőséget ad vágyak, konfliktusok kiélésére, így feszültségektől szabadít meg. Gyermeki dinamika elmélete: a gyermek azért játszi, mert gyermek III.Kognitív magyarázatok: a játék helyzetmegoldó alkalmazkodás, aktív ismétléssel segíti az új helyzet megértését. Játéktípusok: 1.Gyakorló vagy funkciójáték (1-2 év) célja: érzékszervi-mozgásos összerendeződés segítése örömforrásai: be nem gyakorolt funkciók, készségek, viselkedésformák feszültségének levezetése én csinálom öröme ritmusosság 2.szimbolikus játék = ?mintha? játék (2-7 év) Jellemzői: szimbolikus, mert egy tárgy egy másikat helyettesít a valódi élet tapasztalatai és a játék elemei keverednek indulatok megjelennek, érzelmileg színezett 3.Szabályjáték (5-6 évtől jelenhet meg, de kb. 8. évtől uralkodó) felkészít az egész életre szabálytudat fejlődik