A kisgyerek játéka nem más, mint a külső és belső valóság egyik érvényes feldolgozási módja (azaz tanulása), amely minőségileg más ugyan, mint a felnőtté(más a menete, szerkezete, érvényességi igénye), de ugyanolyan értékes és adekvát. Nem helyes, ha a tanulást leszűkítjük csupán a tudatosság területére. Van nem tudatos tanulás is. Az ember éber állapotban mindig tanul, és gyakran anélkül, hogy ennek tudatában lenne. A gyerek óvodáskorban tehát másként tanul, mint a felnőtt, vagy akár a ?nagyiskolás?! Ez az időszak a nem tudatos tanulástól a tudatos felé vezető szakasz, amikor is a tanulás többnyire a felnőtt számára közvetlenül nem látható módon (latensen) megy végbe, és a felszínen mint játék jelenik meg. Normális gyerek ?nem tud nem tanulni?! Minden élőlényben van bizonyos tudásvágy, az emberben pedig különösen magas szintet ér el. Nemcsak változatos, érdekes, hanem egyre bonyolultabb ingereket keresünk. Ha az idegrendszer izgalmi szintje túl alacsony (unatkozik), a gyerek nyugtalan lesz, kereső-kutató manipulációba kezd, keresi a változást, az új ingereket, amelyek segítségével izgalmi szintjét emelheti. Ez a diverzív kíváncsiság szórakoztató jellegű explorációs tevékenységet eredményez. Belülről motivált viselkedést amelyhez nem szükséges sem külső kényszer, sem jutalom. Amennyiben az érdekes külső hatások az idegrendszer aktivációs szintjét túlságosan is megemelik ? a gyerek ennek a csökkentésére törekszik. Vagyis: megoldja a problémát, megérti, bekebelezi az új benyomást, végére jár a dolognak stb. Ez a specifikus kíváncsiság, amely következtében a gyerek többet akar megtudni környezetének különös, ismeretlen ingereiről, ezért kitartóan vizsgálja, explorálja őket. Az emberi természet lényegéhez tartozik, hogy proaktív. Előretörő, előremutató aktivitás jellemzi, tehát nem tud ?visszafelé haladni?. A gyerek sem ?fejlődhet vissza?, ha normális, és ha megfelelő tárgyi/társas környezetben nő fel. Ha a gyerek tanulási vágya, információkeresése, kíváncsisága, megértési igénye kielégül, ez számára örömforrás, belülről való jutalmazás ? és viselkedésváltozás alapjául szolgál! White szerint az ember tanulását kompetenciára való törekvése biztosítja. (kompetencia = valamire való képesség, a hatni tudás, hatékonyság érzése) Ennek érdekében a gyerek önmagával és a környezettel kapcsolatos tárgyi és szociális tapasztalatok szerzésére, önállóságra, a felnőttek életében való részvételre törekszik. A kompetencia szempontjából optimális helyzetek jellemzői: többé-kevésbé bizonytalan szituációk, kevés korlátozottság, nagyfokú szabadság közepesen erős motiváció. Fentiek szinte kizárólag a spontán, szabad játékban valósulnak meg csak teljesen. Oktatási helyzetben (kötött foglalkozás) a szituáció többnyire egyértelmű, az extrinzik hatások (idő, felügyelet, teljesítményelvárás, jutalom) korlátozóak, és a motiváció (külső) túl erős. Ilyenkor a tanulás látszólag gyorsabb, de nem kap elég teret a latens tanulás. A közepes motiváció ? amely a gyerek spontán játékában érvényesül leginkább ? jobban elősegíti az explorációs és kísérletező attitűdöt, s így a kompetens interakciók létrejöttét. Az ún. Oktatási helyzetek másik hátárnya, hogy a tanulás nem természetesen adódó helyzetekben (kontextusban), hanem előre kitervelt, mesterségesen létrehozott szituációkban történik. Így nem biztosítható az ismeretek közvetlen alkalmazása, felhasználása, a tanulás csupán leckeszerű. Korlátozott mértékű az interorizáció, ami lényegében csak formális tudáshoz vezet. Játék közben a gyerek leginkább önmagát, saját pszichikus folyamatait tanulja, sajátos technikával. Részben úgy, hogy a külvilágra kivetíti, ott mintegy befogadó-helyeket keres számukra, részben pedig befelé fordítással, amikor a külső tapasztalatokat önmagába vetíti, belülről éli meg, interorizálja őket. Mérei Ferenc szerint a gyerek játéka során sajátos, lazított körülmények közt új benyomásokat von be, asszimilál a már meglévő régi sémáiba. Kivetítéskor az analógiás gondolkodásra támaszkodik, ennek segítségével próbálja megérteni ? azaz visszavenni, tudásának részéve tenni ? tudattalan, belső folyamatait. A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy a 7 éves kor alatti gyerek tanulásának igazi terepe a játék. Spontán, szabad játékban a kompetenciára törekvés ? mint intrinzik motiváció ? önálló tapasztalatszerzésre, hatékonyságra, önállóságra, a belső és a külső világ ?birtokbavételére? ösztönzi őt. Ugyanakkor a játékban folyamatosan és spontán magatartásformák és a kulturális értékek elsajátítását eredményezi. (Csimpánzoknál és különböző vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népeknél megfigyelték, hogy soha nem avatkoznak közvetlenül a kicsinyek játékban folyó tanulásába. A felnőtt szerepe náluk: érzelmi biztonságot adó háttér-, valamint természetes élethelyzetekben nyújtott modellszerep.) Ezért, az óvodai nevelésben is az óvónő kétféle, de egymással rugalmasan kapcsolódó beállítódására (és viselkedésére) van szükség: megengedő, elfogadó, támogató attitűdre ? elsősorban a spontán játékkal kapcsolatosan. Állandó modellnyújtásra, hiszen tudjuk, hogy a gyerekek kitüntetett érdeklődéssel fordulnak általában a felnőttek felé, és igénylik az együttműködésüket. E kétféle felnőtti beállítódás és magatartás minden bizonnyal alapja és biztosítéka lehet az óvodás gyerek tanulásának és értelmi fejlődésének. Forrás: Játékpszichológia (szerk: Stöckert Károlyné): 215. old. Tanulás a játékban I. - Calliess, E Amikor a két-, három- vagy négyéves gyerekek úgy játszanak, hogy környezetük bizonyos részeit fakockákból megépítik, agyagból megformázzák vagy lefestik, akkor a világról kialakított elképzeléseiket jelenítik meg. Egyúttal fontos és sokszínű tapasztalatokat szereznek a tárgyakkal kapcsolatosan: változó perspektívában látják őket, találkoznak jellemző tulajdonságaikkal és megtanulják nevüket. A játék során egyre szélesebb és differenciáltabb tudáskészletre tesznek szert, és olyan funkciók is működésbe lépnek egyúttal, amelyekre más viselkedésmódban nincs lehetőség. A gyerekek fantázia- és szerepjátékaikban az ún. ?mintha-viselkedések? során képzeletbeli jelentést tulajdonítanak a környezet tárgyinak és jelenségeinek, s közben megváltoznak azok tulajdonságai is. Az egyszerű fadarabból képzeletük babát, lovacskát vagy hidat varázsolhat ? aszerint, hogy mit kíván a játék menete. Mindezeknek előfeltétele a konkrét észlelés és a képzelet közti rugalmas kapcsolat, amely ebben az életkorban csak a játékban jöhet létre. A szimbolikus játékokban a tárgyi környezeten kívül emberi tulajdonságokkal, szerepekkel, elvárásokkal és szociális helyzetekkel is szembesülnek a gyerekek, és játékos kísérletezgetésekkel fokozatosan megismerik őket. A szabályjátékokban a kommunikációs képességek, szociális viselkedési stratégiák elsajátítására nyílik lehetőség. Jártasságok szerezhetők a másik gyerek kívánságainak, véleményének és érdekeinek és érdekeinek a figyelembevételében és a reagálásokban. Fontos, hogy a játszók képesek legyenek a fennálló vagy megegyezéssel kialakított szabályokhoz, normákhoz alkalmazkodni. Azt is megtanulhatják a gyerekek, hogy a szabályokon együttes megegyezéssel változtatni is lehet. A gyerekek kutató-felfedező-birtokba vevő és egyéb játékos viselkedéseit jókedv, öröm, pozitív izgalmak és feszültségek kísérik. A játék tehát a szó legszorosabb értelmében véve a tanulás alapvető formája!