Esélyegyenlőtlenségről A magasabb társadalmi presztízzsel rendelkező családok magasabb szintű, hosszabb, tartalmasabb, a pályaválasztásban jobb pozíciók elérését lehetővé tevő oktatást biztosítanak gyermekeiknek. Az egyenlőtlenségek okairól és kezelésük módjáról alkotott elképzelések lényegében négy nagyobb paradigma köré csoportosíthatók. 1.Konzervatív felfogás: Ez a szemlélet az egyenlőtlenségeket eleve adottnak, ?biológiailag? öröklötteknek tekinti. Azt vallja, hogy a társadalomnak vannak olyan kiváltságos rétegei, amelyekhez tartozók alkalmasak, képesek a kultúra elsajátítására, előjoguk a magasabb műveltséghez való hozzájutás. 2.Liberalizmus: A ?minden ember egyenlő jogokkal születik? elve azt is jelentette, ogy mindenkinek joga van az iskolázáshoz. Ennek az elve a gyakorlatba való átültetése a nagy, nemzeti iskolarendszerek létrejötte. A legfontosabb cél azoknak az akadályoknak a megszüntetése, amelyek az alsóbb, a szegény néprétegekhez vagy valamilyen más szempontból szociálisan hátrányosan megkülönböztetett csoportokhoz tartozók előtt állnak az oktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférés szempontjából. Ez ugyan még nem eredményezi azt, hogy mindenki elsajátíthatja az iskolában elsajátítható műveltség maximumát, de a sikert már nem akadályozhatják jogi különbségekhez, a családok különböző anyagi helyzetéhez kötődő tényezők. A tenuló felelőssége, hogy tud-e élni a felkínált lehetőségekkel. Ha a külső feltételek adottak, akkor a további folyamatokat, így az egyenlőtlenségek létrejöttét, már a verseny fogja szabályozni, ebben a versenyben az lesz sikeres, akinek eredeti adottságai ? a véletlen folytán ? jobb pozíciót teremtettek. Nem egyenlőséget kell biztosítani, hanem az esélyek egyenlőségét. A jobb adottságokkal rendelkező győzzön, s ne az, akinek családi helyzete eleve kiváltságokat nyújtott. Már legalább száz éve annak, hogy az oktatásszociológiával foglalkozó szakemberek újra és újra kimutatják, hogy az itt röviden vázolt, a polgári társadalom egyenlőségeszményét kifejező, liberális gondolkodásra épült oktatáspolitikai rendszerek képtelenek volta enyhíteni a művelődési egyenlőtlenségeket. Ezek az egyenlőtlenségek továbbra is a társadalmi csoportok differenciáltságának megfelelő minták szerint termelődnek újjá a következő nemzedékekben, minden jó szándékú egyenlőségeszmény ellenére is. 3.Kompenzatorikus elképzelések szerint az egyenlőtlenségek oka a különböző társadalmi rétegekhez tartozó családok kulturális miliőjének különbségeiben keresendő. A liberalizmus által elképzelt ?szabad verseny? nem ?szabad?, mert a versenyben a gyerekek nem ugyanonnan indulnak, nem elsősorban az eredeti adottságaik különbözősége, hanem a családi háttér különbségei miatt. A magasabb társadalmi presztízsű családok gyermekei tanultabb, iskolázottabb szüleiktől már az iskolakezdést megelőzően olyan előnyöket kapnak, amelyek lényegesen jobb versenypozícióba juttatják őket. 4.Emancipációs szemléletnek a kiindulópontja az, hogy a valamilyen szempontból hátrányos megkülönböztetésben részelülő csoportokhoz tartozó gyerekeknek nem kell feladniuk eredeti identitásukat, nem kell egy új vagy sok esetben kifejezetten idegen értékrendet elsajátítaniuk, hanem inkább az iskola alkalmazkodjék az ő értékrendjükhöz. Az iskolarendszer befolyásoló szerepe: Az egyenlőtlenségek pedagógiai kezelésének megfelelő módja az, ha az iskolaszerkezet, benne a pedagógiai működés igazodik a gyerekek közötti különbségekhez, valamilyen módon biztosítja a differenciált nevelés és oktatás lehetőségeit. Mára világosan elkülöníthetővé vált e feladat megoldása szempontjából két tendencia. Az egyik arra épül, hogy a különböző felkészültséggel, különböző tehetséggel rendelkező gyerekeket külön intézményekben kell nevelni. Az oktatási rendszernek eszerint szelektívnek kell lennie, fokozatosan ?el kell választania egymástól? a gyorsabban haladókat a gyengébbektől, hogy mindenki a saját haladási ütemének s később már a saját igényszintjének megfelelő oktatásban részesülhessen. A másik elképzelés ezzel szemben a lehető legkésőbbre kívánja halasztani a már nem vagy csak nagyon nehezen megváltoztatható döntéseket, a különböző felkészültségű, különböző adottságokkal rendelkező gyerekek együttes nevelésében hisz. A szelektív iskolarendszernek hívei és támogatói szerint előnye, hogy olyan homogén csoportok jönnek létre, amelyekben könnyebb a tanulás, jól lehet igazodni a csoport igényszintjéhez, elvárásaihoz, esetleg már korán kialakuló aspirációihoz (például egyetemi, főiskolai felvételre készülés vagy kifejezetten egy szakma elsajátítása). A tehetségnevelés, valamint a felzárkóztatás szempontját is felvetik az ezt az elképzelést preferáló szakemberek. De komoly bírálatot is kap: Nem bizonyítható, hogy a szelekció előnyös az így kiválasztott gyerekek számára. Sok pedagógiai vizsgálat és tapasztalat is azt támasztja alá, hogy az elkülönített formában tanított, tehetségesnek tartott gyerekek nem szereznek magasabb szintű felkészültséget. A homogenizált csoportokba beosztott tanulók társadalmi tapasztalatszerzési lehetőségei beszűkülnek, a versenyszituáció, amelyben találják magukat, művi, nem jól képezi le a társadalomban ténylegesen meglévő versenyhelyzeteket. Súlyosabb probléma azonban az, hogy a szelekció csak névleg történik a tehetség, a genetikusan öröklött adottságok szerint. Valójában itt társadalmi szelekcióról van szó. A komprehenzív iskolarendszer ? hívei szerint ? éppen ott hordoz előnyöket, ahol a szelektív hátrányosnak mondható. A komprehenzív rendszerben: javaslóik és megvalósítóik számot vetnek azzal, hogy nem léteznek homogén csoportok, a gyerekek egyedi, komplex, egymástól nagyon eltérő tulajdonságokkal jellemezhetők, a különböző háttérrel rendelkező, a legkülönbözőbb kultúrákat magukkal hozó gyerekek együtt nevelésének inkább előnyei vannak, elsősorban a társadalmi tapasztalatok gyűjtése, a másság elfogadására való nevelés területén. A komprehenzivitás a jelenleg a gyakorlatban elterjedt pedagógiai kultúrához képest mást, másféle pedagógiai felkészültséget, másféle tudást, elsősorban a differenciálás elméletének és gyakorlatának jó ismeretét követeli. Olyan eljárásokat igényel, amelyek lehetővé teszik, hogy a gyermeket ne csupán tantárgyi teljesítménye, hanem sokoldalú személyisége alapján értékeljék. Tudni kell ?mozogni? a különböző kultúrák között, nagymértékben kell rendelkezni toleranciával, empátiával. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a különböző társadalmi csoportok ehhez az elképzeléshez nagyon különböző módon viszonyulnak. Amint látható, a komprehenzív iskolarendszer hátrányai elsősorban azzal kapcsolatosak, hogy meglehetősen nehéz a rá jellemző pedagógiai kultúra kialakítása és elterjesztése. Az ezredfordulón Magyarországon sem jók a feltételek a komprehenzív iskola kialakításához. Ez a megjegyzés egyben azt is jelenti, hogy az ezredforduló Magyarországának iskolarendszere szelektívnek tekinthető.